Hír Tibor

... elmét felszabadító gondolatok szülőknek és tanároknak ...

3 hiper hatékony segítség a házi feladatban

Tudtad, hogy az iskola nem csak a gyerek tanulási képességeit teszi tönkre lassan, de a szülő önbizalmát is padlóra küldi? Nagyon sok szülővel találkozunk a Freemind suliban, akin látom: Elvesztette a hitet abban, hogy ő igenis jó szülő!
vacak_tanar_02.jpg

Főként az utóbbi három évben hatalmasat változott a tananyag összetétele. A rengeteg – szerintem többnyire rossz – változtatás, azt eredményezte, hogy mostanra még a felsőfokú végzettséggel rendelkező szülők is kételkednek abban, hogy megfelelő segítséget tudnak-e adni általános iskolás korú gyermeküknek.

Tartanak tőle (mivel sok esetben ők nem úgy tanulták, ahogy jelenleg oktatják), hogy esetleg még több gondot tesznek a tanuló vállára, ha “belekontárkodnak” a házi feldatba.

Volt olyan anyuka, aki a korrepetálás bizonyos pillanatánál “rám támadt”. Ötödikes gyermekét segíttettem a matematika tanulásban, és annál a résznél, amiben ő már nem tudott segíteni teljes zaklatottságban odaállt az asztal mellé és megosztotta velem, nyomdafestéket nem tűrő véleményét a feladatról, a tananyagról, a tankönyv szerzőről és a tanánőről. – teljesen megértettem őt. De nem kell, hogy ez így maradjon.

A helyzet valóban nem túl rózsás, de magánsulinkban nap mint nap bebizonyosodik, hogy van megoldás, van kiút a problémából!

Szeretnék megosztani néhány gyakorlatias megoldást a fenti gondok elkerülésére:

Hol van a kutya elhantolva? Hát a feladat kérdés részében!

Az esetek többségében, azt tapasztaljuk a tanulóinknál, hogy nem értik a feladatot. Nem azért, mert buták volnának, hanem mert a feladatot úgy fogalmazta meg a tankönyv, hogy még a diplomás szülő is háromszor fut neki, mire egyszer megérti.
Ki látott már ilyet? Na ugye! A gyerek nem érti a feladatot – és amit nem ért nem is tudja megoldani! Általában minimum egy olyan szó, vagy kifejezés van a kérdésben, aminek a jelentése nem ismert a tanuló előtt. Ez általában egy egyszerű, sokat használt szó. Például: bármely, egység, elem stb.
Ami minden esetben remek segítség a gyerkőcnek ilyen esetben, ha segítünk neki megismerni annak a szónak a feladatba tartozó jelentését és több példamondatba foglalva begyakoroltatjuk. Így később már más összefüggésben is érteni fogja, még akkor is, ha a kérdést furán tették fel.

Soha nem az a probléma, ami annak látszik!

Mi azt mondjuk, hogy a házi feladat egy aknamező. Ezért nem adunk leckét. Ugyanis a tanuló odahaza már akkor jelzi, hogy elakadt a leckében, amikor már egy ideje túlhaladt az akadály pontján. Szinte mindig egy-két lépéssel korábban van a megértés hiányát okozó dolog, mint amit a gyerek jelez. Mivel ezt a szülők nem tudják -valójában a tanárok sem – nagyon könnyen elvesztjük a türelmünket, hogy a gyerek még mindig nem érti. Persze, hiszen nem ott akadt el, ahol épp mi magyarázunk!

Például: Ha egy matek feladat megoldása többszöri próbálkozásra sem sikeres, ha megnéztük a feladat kérdésében lévő szavakat és ez sem oldotta meg a problémát, akkor a következő a feladat előtti tananyag. Lapoztassunk vissza a gyerekkel és nézessük át vele az adott annyagrész szavait, aztán segítsünk megtalálni a szavak oda illő meghatározásait (teljesen rendjén van, ha szótárakat hívunk segítségül). A problémák jelentős része varázsütésre megszűnik, ha megtaláljuk és “tisztába tesszük” a szavakat a tananyagrészben. Igen, az egyel korábbiban!

Mikor azt hiszed, hogy elég mélyre ástál, még folytasd! (A legcselesebb rész!)

Előfordulhat olyan helyzet is hogy miután megtettük a fenti lépéseket még mindig nem sikeres a tanuló a feladat megoldásában. Ne csüggedjünk! Itt jön a legcselesebb rész!
Sok esetben tapasztaljuk, hogy egy öszetettebb feladat megoldásánál a tanulónak nem az éppen tanult tananyagban van hiányossága, hanem akár több évvel korábbi tananyag az amiben el van akadva és az ismeret hiánya teljesen megakadályozza a siker elérésében.
Ebben az esetben tudnunk kell, hogy KÖTELEZŐ a legelső, legkorábbi hiányzó ismeretanyagig leásnunk, mert csak annak az ismeretében lehet sikeres a jelenlegi feladat megoldásakor.

Például: az egyenletekkel kapcsolatos feladatok megoldása során kiderülhet, hogy hiányosság van a műveleti sorrendek területén sőt akár arra is fény derülhet, hogy a tanuló eddig soha nem értette meg mit jelent a pozitív és negatív kifejezések. Ha ezt rendbe tesszük, az egész gyakorlat egyszerűvé válik.

Ha szívesen megismertetnéd gyermekedet ezzel a hatékony tanulási módszerrel, látogassatok el hozzánk! A tanfolyamot azok is elvégezhetik, akik nem a mi tanulói közösségünk tagjai. 

A bejegyzés trackback címe:

https://hirtibor.blog.hu/api/trackback/id/tr6313111824

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hír Tibor

Hír Tibor, a Freemind magánsuli alapítója. Magántanulókat segít tanulói csoportos rendszerben, hogy szabadabb elmével, jobb eredményeket érjenek el. Matek - fizika - kémia tanár, évekig iskolaigazgató volt. Az alternatív oktatási módszerek elkötelezett ismerője. A gyerekek tegezik és tisztelik. Szülő vagy? Tanár vagy? Kövesd a blogját! www.freemindsuli.hu

Friss topikok

süti beállítások módosítása